Mit keres egy művelődésszervező a belügyminiszteri székben?! A kérdés még akkor is jogos – és sokan fel is teszik hüledezve –, ha tudjuk, ez az ülőalkalmatosság egyelőre csupán „árnyék”. Dobrev Klára „kabinetjébe” ugyanis bekerült a 48 éves Mustó Géza Zoltán is, akiről a végzettségén kívül csak azt lehet tudni, hogy Kőbánya rendvédelemért és közbiztonságért felelős alpolgármestere. Persze ehhez a tisztségéhez elvileg már kötődik a belügyi feladat – bár a miniszterséghez illene jogi és/vagy közgazdasági diploma is –, de az is hatalmas meglepetést keltett, hogy a DK-s politikus tagja lett a X. kerületi városvezetésnek.
Tapicskol a langyos vízben
2019-ben Mustó az önkormányzati választáson több mint két és fél százalékponttal kikapott a fideszes ellenfelétől, Radványi Gábortól, így a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd listájáról jutott be a képviselő-testületbe. Itt egyfős többségük van az ellenzékieknek, viszont a kormánypárté lett a polgármesteri cím, így a fideszes D. Kovács Róbert Antalnak meg kellett állapodnia az ellenzékkel, ők pedig a DK-s Mustót javasolták alpolgármesternek, holott a politikus csupán minimális önkormányzati tapasztalattal bírt: 2017-től külsős tag volt a kerület pénzügyi és gazdasági bizottságában.
A Mandiner információja szerint az alpolgármester eddig nagy nyomot nem hagyott a helyi közéletben, nincsenek látványos megmozdulásai, de különösebb botrányos ügyei sem, könnyedén eltapicskol a langyos vízben. Eddig nem foglalkozott komolyabban országos politikával, az alpolgármesteri portfóliójába tartozó ügyekben pedig nincs túl nagy vita a két politikai térfél között. Tevékenysége főleg abban merül ki, hogy időnként találkozik a helyi rendőrségi, katasztrófavédelmi és büntetésvégrehajtási vezetőkkel, szívesen fotózkodik velük.
A magát gazdasági szakemberként aposztrofáló
Mustó szakmai előéletéről, a korábbi munkahelyeiről gyakorlatilag semmit nem lehet tudni. Az árnyékkormány honlapjáról mindössze annyi derül ki, hogy „ismeri a munka világát, 20 éven át vállalkozóként dolgozott”. A Magyar Nemzet – miután Mustó nem válaszolt nekik, elküldte őket a DK sajtóosztályára – megpróbálta kinyomozni, mivel foglalatoskodott, mielőtt politizálásra adta a fejét. A lap forrásai azt a tájékoztatást adták, hogy egy amerikai–magyar kontaktlencsegyártó multinál volt vezető, mások azt mondták, egyéni vállalkozó volt, de a Magyar Nemzet azt is hallotta, hogy évekig volt munkanélküli. Egy munkahelyet azonban sikerült a lapnak beazonosítania, ez egy kutyás vállalkozás – a cég kölyökkutyákat exportált az Egyesült Államokba –, állítólag itt dolgozott a 2000-es évek második felében.